Dundika blogja
Helló
Szentiványi Hajnalka vagyok, de mindenki Dundikaként ismer. Modellként, énekesnőként figyelnem kell a külsőmre és törekednem kell arra...
Az elmúlt hónapokban azon dolgoztam, hogy változtassak a mindennapi rutinomon és sokkal egészségesebben éljek.
Profi segítséget kértem az edzéseket illetően: Szakács Sándor többszörös országos testépítő bajnok segít nekem, hogy testemet igazán formába hozzam, és izmaimat szálkásítsam. Hál’ istennek a kilóim számát soha nem kellett figyelnem, most sem azért kezdtem el konditerembe járni, hogy fogyjak, hanem azért, hogy egészségesebben éljek, amihez a rendszeres mozgás feltétlenül szükséges. Hetente négy-öt alkalommal veszek részt kemény edzésen, és ennek már látható az eredménye! Titkos fegyverem továbbra is az ultrahangos alakformálás! Bár otthon is lenne egy ilyen gépem, amit bármikor használhatnék!
Az étkezésekre is odafigyelek. A legfőbb szabály, amit betartok az, hogy semmi rágcsálni valót nem eszek, teljesen lemondtam a csokiról, a chipsről és a sütikről és helyettük sok zöldségek és gyümölcsöt eszem. Nagyon nehéz volt megállnom, hogy ne nassoljak, főleg csokit, de már most jobban érzem magam a bőrömben!
A legnagyobb motiváció az, hagy látom és érzem a pozitív hatását, és ez mindig erőt ad, hogy folytassam az edzéseket, és nehogy elcsábítson a kedvenc csokoládém!
Szia Dundika!
A motoros baráti körünk tiszteletbeli tagjává választott. Kérlek nézd meg az oldalt, a motorosokat és szólj hozzá az ötlethez!
Természetesen jogod van kikérni magadnak az önkényes jelölést, de jobban szeretnénk, ha inkább motoroznál velünk egyet!
Kösz: Vili
http://www.dvmbk.eoldal.hu/
- » Aesthetica Orvosi Központ
- » Aesthetica kezelések
- » Ági vádliplasztika blogja
- » Dóra mellplasztika blogja
- » Edit mellplasztika blogja
- » Emese mellplasztika blogja
- » Freire Szilvia blogja
- » Ildikó mellfelvarrás blogja
- » Judit mellfelvarrás blogja
- » Mujahid Zoli blogja
- » Timi mellplasztika blogja
- » Zsu diéta- és hasplasztika blogja
- » Zsuzsa hasplasztika blogja
- » Aesthetica blog
- » Aesthetica magazin
- » Aesthetica akciók
- » Aesthetica ultrahangos alakformálás








Hozzászólások